Hullócsillagok

Hullócsillagnak vagy meteornak nevezzük a Föld légkörébe nagy sebességgel belépő és ott elégő kozmikus részecskék miatt megjelenő néhány tized vagy legfeljebb néhány másodpercig megfigyelhető száguldó fényjelenséget. Magát a részecskét meteoroidnak, az izzást esetlegesen túlélő és a felszínt elérő darabokat meteoritnak nevezzük. A részecskék eredete a Nap körül keringő üstökösök és kisbolygók szétszóródó anyagára vezethető vissza. Sok meteor jellegzetesen hasonló pályán kering, ezért az év során egy-egy dátumhoz köthető a megjelenésük, amikor a Föld keresztezi útjukat. Ezeket meteorrajoknak nevezzük és sok esetben a szülő üstököst vagy kisbolygót is ismerjük. A meteorok megfigyelése kapcsán új ismereteket szerezhetünk az üstökösökről, kisbolygókról, a Naprendszer szerkezetéről, kialakulásáról, fejlkődéséről.

Megfigyelési módszerek

A meteorok megfigyelése a legegyszerűbben szabad szemmel lehetséges. Az aktivitás statisztikájához elegendő a számlálásos módszer, de gyakorlottabb észlelők berajzolhatják a meteorok égi pályáját is. Az élmény természetesen semmivel sem pótolható, a pályák pontossága viszont sok esetben nem elegendő illetve nem eléggé megbízható. Lényegesen objektívebb módszer a fotózás, így azonban csak a legfényesebb meteorokat lehet rögzíteni, még a mai érzékeny tükörreflexes digitális gépekkel is. A rádiós módszer azon változata, amely távoli adók jelének a meteor ioncsatornájáról való visszaverődését használja ki egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozottan szolgáltat pályaadatokat. Az aktív radaros módszer már pontosabb, ehhez viszont amatőr szinten elérhetetlen eszközök és engedélyek szükségesek. Napjainkban az űrkutatás számára szükséges részecske eloszlás adatokat főleg az elmúlt évtizedek radaros méréseiből nyerik, de az elérhető pontosság és a gyorsan növekvő adatbázisok miatt egyre nagyobb figyelem fordul a videós megfigyelési módszer felé.

A videós módszer rövid története

A videós módszer a legfiatalabb és egyben az egyik leghatékonyabb módja a meteorok megfigyelésének. A módszer története a 70-es 80-as évekre nyúlik vissza, bár akkoriban szinte csak szakcsillagászok számára volt hozzáférhető. A teljes automatizálás megoldására a 90-es évekig kellett várni. A szükséges érzékenység miatt sokáig kizárólag közbenső képerősítő csővel ellátott kamerákat használtak. Ezek azon kívül, hogy drágák, elég hamar el is használódnak. Ennek ellenére az IMO hálózatban még sokan használják. Szerencsére időközben a közönséges éjszakai biztonsági kamerák érzékenysége is jelentősen javult, a továbbiakban csak az ilyen rendszereket mutatjuk be.

Európában 1999 óta működik és bővül az IMO hálózata, jelenleg kb. 50 kamerát számlál. Célja az egyedi állomások adatai alapján rajstatisztikák előállítása, radiáns meghatározás. A másik nagy hálózat Japánban működik, ezt elsősorban szimultán észlelésekre használják, azaz meghatározzák a két vagy több kamera által is felvett meteorok pályáját.

 

 

Fő jellemzők

A videós technikának más módszerekhez képest jelentősek az előnyei. A vizuális és rajzolásos módszerhez hasonlóan, de sokkal pontosabban megkapjuk a meteorok koordinátáit, feltűnési idejét, sebességét, fényességét. Az adatok nagy időbeli felbontása miatt a fényességváltozás lefutása is könnyen meghatározható. A pozíció kimérésének pontossága az alacsonyabb felbontás miatt nem éri el a fotografikus módszer pontosságát. Kárpótol azonban a jóval nagyobb határmagnitúdó, ami jó égen elérheti a +3-at is! Ennek eredményeképpen több tízszer, esetleg százszor annyi meteort képes rögzíteni, mint a fotó.